Mit okoz a megfelelő öngondoskodás hiánya, ha szuperérzékeny vagy?

Azt, hogy az öngondoskodásnak fontosnak kellene lennie az életünkben, elméletben szinte mindenki tudja. Azt viszont, hogy mennyi mindenre van hatással ennek mértéke és minősége, talán kevesebben. Szuperérzékenyként különösen fontos a téma, hiszen érzékenységünk miatt nagyobb öngondoskodást igénylünk, miközben fokozott empátiánk és megfelelés vágyunk miatt sokkal hajlamosabbak vagyunk magunkat háttérbe szorítani.

Farmer és selyem. Egy hajnali meditációban kaptam ezt az összehasonlítást, és azóta is szeretettel használom a szuperérzékenyek és nem szuperérzékenyek közti különbségre. Egyik sem jó, vagy rossz, ugyanakkor mindkettő nagyon más minőség. Vajon hány szuperérzékeny próbálta, próbálja magát farmernak tettetni, vagy ostorozza magát, hogy mennyire kényes, túlérzékeny? Érzékeled-e, hogy a selyemre mennyivel jobban, másként kell vigyázni, hogy ne szakadjon ki, hogy nem lehet 60 fokon kimosni, hogy nem bírja ugyanazt a súrlódást, használatot, mint egy farmer anyag?

Sajnos, a ruhadarabokkal ellentétben, rajtunk nincs kezelési útmutató, és legtöbbünknek nem volt kitől megtanulni, hogy mire figyeljünk oda.

Megfelelő öngondoskodás hiányában szuperérzékenyként:

• Nincs valódi választásunk, hogy hogyan érezzük magunkat, mert, ha nincs elég erő energia a rendszerünkben, nem fogunk tudni nézőpontot váltani. Ilyenkor olyan, mintha teljesen legyengülve egy szuterénből szemlélnénk a világot, miközben valaki a sokadik emeleti penthouse lakosztályból kiabálna, hogy nézd, milyen szép a világ. Hányszor hallottad, hogy van választásod, hogy hogyan értelmezel egy adott helyzetet, hogy mit csinálsz? Ha tudnád, hányszor kaptam sikítófrászt ettől a kijelentéstől… Saját és ügyfeleimmel szerzett tapasztalatok százai mutatják, hogy van, amikor tényleg nem megy. Választásunk abban viszont van, hogy elkezdünk jobban odafigyelni magunkra, és az igényeinkre.

Szuperérzékeny adok-kapok egyensúly

Az egyik legfontosabb dolog, amit szuperérzékenyként megtanultam, hogy határaim egészséges védelme és a felém áramló bőség között egyenes arányosság van. Sok minden értelmet nyert, amikor felfogtam, hogy valahányszor túladom magam, vagyis a saját igényeimet háttérbe szorítom, hogy ilyen-olyan okból mások kedvében járjak, másoknak segítsek, sokkal rosszabbat teszek önmagam kizsigerelésénél. Ilyenkor ugyanis összeomlasztom a határaimat, így megszűnik a tér, amibe megérkezhetne az élettől mindaz, amire vágyom.

Ahogy Shakti Shawain mondja: „Adni és befogadni két ellentétes energia, amelyek szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak az élet természetes áramlásában, mint a ki- és belégzés. Ha a ciklus egyik oldala nem működik, az egész körforgás megszűnik működni, és az életenergia nem áramolhat szabadon.”

Leírom még egyszer, mert annyira fontosnak tartom, hogy megértsd: Valahányszor többet adsz, mint kellene, kevesebbet fogsz kapni, mint szeretnél.

Ez a felismerés volt a legnagyobb motiváció abban, hogy elkezdjem komolyan venni szuperérzékenységemet. Elegem volt abból, hogy hiába vagyok coach, és ezáltal van egy csomó eszközöm és lehetőségem tenni a céljaimért, bizonyos vágyaimmal kapcsolatban az eredmények nem úgy jöttek, ahogy szerettem volna, ahogy indokolt lett volna a betett energia alapján. Kicsit olyan érzés volt, mintha el lettem volna átkozva. Egy csomó dologban voltak ugyan sikereim, de valami távol tartott a bőség általam vágyott szintjétől.

Nézzük, milyen jelei lehetnek annak, ha nem elég erősek a határaink:

Érzékenység - Gyengeség, vagy erő?

Egyik kedvenc mondásom valahogy így szól: „Éppen legnagyobb erősségünk válhat gyengeségünkké, ha túlhangsúlyozzuk.” És valóban, a túlzott türelem vesztegléssé, a túlzott szókimondás bántássá, a túlzott határozottság elbizakodottsággá fajulhat, hogy csak egy pár példát említsek.

A mondás azonban fordítva is értelmezhető, csak talán ritkábban alkalmazzuk: „Legnagyobb gyengeségünkben sokszor komoly erőforrás rejlik.” Különösen azok számára lehet fontos ez a változat, akik rendre beleütköznek valamilyen vélt hiányosságukba, elégtelenségükbe, abba a megélésbe, hogy valami baj van velük.

Nekem, mint szuperérzékeny embernek sokat segített ez utóbbi a megértése abban, hogy stabilabbnak, idegileg erősebbnek és legfőképpen boldogabbnak érezhessem magam a mindennapokban.

(A szuperérzékenységről itt olvashatsz, a hivatalos tesztet pedig itt tudod megnézni..)

Szuperérzékenyként itt az ideje, hogy elkezd a helyén értékelni különleges adottságaidat, amelyeknek a pozitív oldalát hozzám hasonlóan valószínűleg senkivel nem cserélnéd el. Jól gondolom? Amint „upgradeled” saját értékesség tudatodat ezzel a perspektíva váltással, egészen máshogy leszel képes korábban megterhelő helyzeteidre ránézni. Ki szólna meg egy kisgyereket, ha belegázol a pocsolyába? Jól tudjuk, hogy mindez együtt jár romlatlan gyermeki bájával, spontaneitásával. Miért zavarna annyira a nehézség, ha világosan látod, hogy része a teljes csomagnak?

Szuperérzékenyként észrevetted már, hogy:

·         pillanatok alatt leveszed mások hangulatát, kitalálod igényüket;

·         olyan apró részletekre is felfigyelsz, amik felett a környezeted elsiklik;

·         időnként látnoki képességekkel mutatsz rá emberek vakfoltjaira, érzékeled, hogy milyen játszmákban vannak körülötted emberek;

·         magadat is megleped intuíciód erejével és finomságával;

·         igazi segítő szándék vezérel, a gyengék, elesettek szószólója vagy;

·         nagy empátiával fordulsz mások problémái felé, amiért sokan becsülnek;

·         folyamatosan fejleszted magad, dolgozol a jobb emberré válásodon;

·         tudatosabban éled meg a mindennapjaidat?

Mit köszönhetsz az életedben ezeknek a tulajdonságaidnak?

A perspektíva váltásban nagy erő rejlik. Mindeközben sokat tehetünk annak érdekében is, hogy a nehézségek könnyebben kezelhetőek legyenek. 

Szuperérzékenyeknek meghirdetett workshopunkon minden résztvevőnek lehetősége van személyre szabottan rátalálni saját kulcsaira,a nehézségek elkerüléséhez és jobb kezeléséhez, amely a személyes erő felismeréséhez és kiteljesítéséhez vezet. Nem véletlenül kapta a Szuper! Érzékeny vagyok! címet. 😊

A workshopról itt találsz részletes információt.

Martin Hajdu György

Érzékeny nők és férfiak

Tudtad, hogy az emberek 20 százaléka másként, sokkal finomabb szűrőn keresztül érzékeli a világot? Műszerekkel kimutathatóan. Őket nevezzük szuperérzékenyeknek. És gondoltad volna, hogy a szuperérzékenyek közt ugyanannyi a nő, mint a férfi? Sőt, 30 százalékuk extrovertált!

Mi mindketten szuperérzékenyek vagyunk. Lehet, hogy te is az vagy?

Nézd meg, hogy az alábbi állítások inkább igazak rád vagy inkább nem a mindennapjaidban!

• Nehéz első helyre helyezned magad az életedben
• Nehezen mondasz nemet.
• Rosszul érzed magad, amikor erőszakos jeleneteket látsz a TV-ben vagy képeken.
• Hirtelen gyengének érzed magad, amikor mások a betegségükről beszélnek.
• Feszültséget vagy fájdalmat érzel a testedben, amikor valamilyen negatív szituáció vagy ember közelében találod magadat.
• Lemerítenek a nagy érzelmi töltöttséggel jellemezhető szituációk.
• Zavarnak, akár allergiás reakciókat is okozhatnak bizonyos ételek és szagok.
• Kifejezetten túl tud feszíteni a hangoskodás, erős zaj.
• Sokszor olvasták szemedre, hogy „nagyon érzékeny” vagy és túl személyesre veszel dolgokat.
• Gyakran lemerültnek érzed magad, miután segítettél valakinek érzelmi problémája lerendezésében.
• Túl sok inger könnyen túlfeszítetté tesz.
•      A rendszeres egyedüllétre akkora szükséged van, mint a levegőre.
• Nagyon keményen dolgozol a pénzért, aztán lemerült állapotban töltened kell magad, mielőtt újra pénzkereső feladatra vállalkozni tudsz.
• Fiatal korod óta érzed, hogy más vagy, mint a „többiek”, kicsit kívülállónak érzed magad.

Amennyiben a kérdések többségére inkább IGEN a válaszod,  akkor nagy valószínűséggel szuperérzékeny vagy. (Ha egy ennél alaposabb tesztet szeretnél kitölteni, azt itt találod.) Szeretnénk megnyugtatni, hogy nincs veled semmi baj. Ráadásul tudjuk, mit érzel, mert mind a ketten így éltük le életünk nagy részét.  

Ezen minőségedben olyan közismert emberekkel tartozunk egy klubba, mint Carl Jung, Pablo Picasso, Diana hercegnő, Nicole Kidman, Steven Spielberg, Alanis Morisette, vagy Albert Einstein.

Szuperérzékeny és szuperérzékeny ember között van különbség, mindannyian speciális összetételben és erősségben vagyunk érzékenyek. Ami közös bennünk, hogy az emberek 80 százalékával ellentétben, nincs belső lökhárítójuk, érzékelésük folyamatosan be van élesítve, állandóan „be vagyunk kapcsolva”. Mivel ez nagyon fárasztó, ezért különböző elhárító mechanizmusokat alakítottunk ki, hogy kezelni tudjuk a felénk irányuló inzultusokat.

A jó hír az, hogy a szuperérzékenység nem egy mentális probléma, amit el kell tüntetni, vagy ideggyengeség, amit kezelni kell. Sokkal inkább egy genetikai adottságból fakadó létforma, ami másfajta megközelítést és legfőképpen nagyobb öngondoskodást kíván.

Újra itt!

Kicsit eltűntünk az oldalról, de csak azért, hogy újult erővel térjünk vissza! :)

Van hely a csészédben?

Nan-int, a Menji korban élt japán mestert fölkereste egy egyetemi tanár, hogy a zenről kérdezze őt.

A házigazda teát szolgált föl. Miután a vendég csészéje megtelt, tovább töltött. A professzor egy darabig nézte a túlcsorduló teát, majd nem bírta tovább és felkiáltott:

- Tele van, nem fér több bele!

- Mint ez a csésze, úgy van tele az ön elméje is. Hogyan mutathatnám meg, mi a zen, ha nem üríti ki csészéjét?

Számtalan változata létezik ennek a történetnek, a lényeg azonban ugyanaz: sokszor nincs hely bennünk, az életünkben, az elménkben, a vágyott dolognak. És hogy ne legyen ilyen egyszerű, a megoldást sokszor nem ott kell keresni, ahol a hiány megjelenik. Sokáig én sem gondoltam volna, hogy milyen összefüggés hálózat lehet mindennapi életünk, párkapcsolat és munka között. Ruediger Schache Szív tanácsadó című könyve azonban sok mindenre rávilágított.

És a dal feltárul...

Gyerekkoromban buszvezető akartam lenni. Óvodásként nagyanyám forgatható tányérú gyümölcstartójával a lábaim között vezettem, kisiskolás koromban a kertünkben közlekedtem a kerékpárommal két pont között.

Pár évtizeddel később coachként tevékenykedem (a távolsági busz angolul coach), lényegében ugyanazt teszem hivatásként, mint ami annyira lekötött gyerekkoromban, embereket juttatok el A-ból B pontba.

Kicsit erőltetettnek hat a példa?

Egy elismert bankár ismerősöm 10 év felsővezetői munka után otthagyta a bankszektort, és lakberendezéssel kezdett üzletszerűen foglalkozni. Valódi szenvedéllyel csinálja, nagyobb boldogság számára egy szép bútor látványa és megfelelő helyre illesztése, mint egy újabb banki ügyfél megismerése vagy egy következő hitelfolyósítás.

Arra a kérdésemre, hogy mióta tudott erről az érdeklődési köréről, azt felelte, hogy már amikor pályakezdőként külföldi egyetemi ösztöndíjáról hazajött, mintegy hatvan hazahozott könyvből csupán öt foglalkozott közgazdaságtannal, a többi mind lakberendezésről, designról szólt.

Vagy vegyük egy barátom fiát, aki kétévesen egy táncházon megállt a színpadon játszó zenekar nagybőgőse előtt, és rámutatott a hangszerre. Négyévesen kezdte a bőgőzést, és ma saját zenekarában játszik.

Sokan tudunk hasonló történetekről.

Nagyon hiszek abban, hogy a fenti esetek nem csupán néhány szerencsés kiválasztott történetei. Tapasztalom, hogy amikor valakivel elmélyedek kedvenc gyerekkori elfoglaltságaiban, álmaiban, előbb-utóbb előbukkan valami, ami vagy máig is meghatározó az életében, vagy amit mélyen eltemetett magában.

Hiszem, hogy mindenkinek van egy belső hívása, egy „dala”, ami csak arra vár, hogy megnyilvánulhasson, kibontakozhasson. Mindez persze nem azt jelenti, hogy mivel sokáig biokémikus is akartam lenni, a biokémiát is magába ötvöző dalom még várat magára. A dal feltárulkozása hasonló az álmok megjelenéséhez. Inkább a szimbólumok, a hajtóerők, mint a konkrét szavak, tettek, vagy éppen foglalkozások nyelvén beszél hozzánk. És abban is erős a párhuzam, hogy minél inkább tudatosodik bennünk, annál erősebben szól; minél kevésbé figyelünk oda rá, annál jobban elhalkul. 

Bőségre vágysz? Íme egy program, ami kapukat nyit benned

Kezdjük az elején! Mit is értünk Bőség alatt? A wikiszótár ezt írja: „Sok tulajdon; olyan állapot, amikor a szükségleteket jóval meghaladó mennyiségű javakkal, eszközökkel, pénzzel rendelkezünk. A nagy terméssel a faluban bekövetkezett a bőség. A bőség beköszöntével nem csak a szegénység múlt el. Az energia bősége sokat jelentene ennek a bolygónak.”

A meghatározásból az érzékelhető, hogy valamiből jó sok, ám ez inkább bővelkedés. Hiába ugyanis a világ összes kincse, ha nem tudjuk értékelni azt. A mi értelmezésünkben: amikor életünk valamely területén bőség van, ott elégedettség van. Felszabadultak, magabiztosak vagyunk. Függetlenül attól, hogy mások kívülről mennyire ítélik bőségesnek helyzetünket. Mert lehet, hogy valakinek több van a bankszámláján, kisebb méretű ruhát hord, odaadóbb a társa. Ha mi belül elégedettek vagyunk, akkor ott bőség van.

Tapasztalataink szerint a két fő elem a bőséghez, az adott területen lévő magas önértékelés és a görcsös kontroll elengedése, vagyis a nyitottság és rugalmasság az élet kínálta ajándékokra. A kulcs az önmagunkba vetett hit, ennek híján ugyanis könnyen ellenünk irányuló támadásnak vehetünk bármit, ami nem az elképzeléseink szerint alakul.

Mekkora változást bírsz el egyszerre?

Lassan, türelmesen, kitartóan fejlődni. Ugye már olvasni is rémes? Mert ha már rászántuk magunkat a gyógyulásra, a változásra, akkor azt legtöbbször MOST AZONNAL AKARJUK. Gondoltad volna, hogy ez fokozott kockázattal jár?

Végre divat lett magunkkal foglalkozni. Bár a klasszikus „spiri” korszaknak leáldozott, az emberek boldogság és önmegismerés iránti vágya töretlen. Egyre többen dolgozunk magukon, különböző gyógyító, önismereti, terápiás módszerekkel, miközben eredményorientált elménket a legritkább esetben sikerül félretenni. Érzékelhető eredményt akarunk, lehetőleg azonnal. A velejáróira nem gondolunk, így előfordulhat, hogy túl nagy fába vágjuk a fejszénket. Főleg, ha besokallunk egy régóta fennálló problémától és úgy döntünk, hogy addig nem tágítunk, amíg a dolog meg nem oldódik. Így voltam ezzel sokáig én is, amíg a saját bőrömön meg nem tapasztaltam, hogy milyen az, amikor túl sok csontváz dől ki a szekrényből egyszerre.

A boldogság ára

Rosszul hangzik? Pedig pozitív gondolkodás ide, vagy oda, vágyaink teljesülésének velejárói a nem kívánatos dolgok is. Ha már egy részüket nem tudjuk kikerülni, legalább készüljünk fel rájuk! 

Ellen-szándék. Így hívjuk azon dolgokat, amelyek vágyaink velejárói és bizony sok kihívást okoznak, esetenként akár el is tántoríthatnak bennünket a megvalósulás felé vezető úton. Miért van ez? Mert egy meglévő, berögzült mintán kívánunk változtatni, ami köszöni szépen, jól van, esze ágában sincs változni. Ezért nekünk, vagy legalábbis a szemléletünknek kell változnia. Fel kell nőnünk a feladathoz, ahogy mondani szokás. Ha ez elmarad, akkor akár az elért eredmény is kútba eshet.

Jókedvvel, bőséggel?

„Bármi történjék is, akaraterőd sosem lesz erősebb, mint tudattalan elméd” /James Arthur Ray/

Évekkel ezelőtt egy jóga workshop gyakorlata döbbentett rá, hogy a bőséghez, jóléthez való viszonyom enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Több, mint harmincan álltunk egy nagy körben, majd a mellettünk lévőhöz fordulva és szemébe nézve, azt kellett mondanunk, majd tőle is fogadnunk, hogy „Szíved minden igaz vágya teljesül!”. A rám törő pániknak rögtön gyanúsnak kellett volna lennie, de az élet nem végzett fél munkát, így a vezetőtanár folytatta: „Érzitek, milyen fantasztikus energiák áramlanak a teremben? Ismételjétek meg a feladatot!” Ez volt az a pont, amikor majdnem elájultam, a gyakorlat után zakatoló szívvel rogytam össze. Szerencsére ezután szünet következett, így volt lehetőségem lecsillapítani vadul kalapáló mellkasom. És szembesülni azzal, hogy valami nagyon nem stimmel velem.

Az élet iskolája - Neked mit kell tanulnod?

Sokáig abban a hitben éltem, hogy jól látom a dolgokat, ennek megfelelően segítettem, osztottam kért és kéretlen tanácsaimat. Hosszú időbe és jó néhány melléfogásba telt, míg rájöttem, hogy kevés - mindenkire egyformán érvényes - szabály, törvényszerűség van az életben, ami alól nincs kivétel. Igen ám, de ha ez így van, hogyan találjuk meg magunkat a rengeteg jó tanács, életvezetési ötlet, sors- és világmegváltó, tutira működő szabály között? Hogyan segítsem a hozzám fordulókat, ha már abban sem vagyok biztos, hogy nekem mi működik, és mi nem? A sokféle tapasztalatból egy mélyebb felismerés fogalmazódott meg bennem, amelynek következtében megszületett „A Kérdés”, amely azóta is személyre szabottan segít eligazodni az aranyigazságok útvesztőjében: "NEKED MIT KELL TANULNOD?"

A félelem, mint iránytű

A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne - én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor nagyon leszűkítem az életteremet, és a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni. (Feldmár András)

Számos kutatás jutott arra az eredményre, hogy akkor tudjuk kihozni önmagunkból a legtöbbet, ha minél inkább belső erőforrásainkra támaszkodunk, azokat teljesítjük ki. Minél inkább „ön-azonosak” tudunk maradni. A megállapítás igazából nem hat meglepetésként; érezzük és tudjuk tapasztalatból, mennyire eredményesen és könnyedén tudjuk végezni feladatainkat, amikor korlátoktól mentesen adhatjuk önmagunkat.

Egyszerűnek tűnő gondolat, mégsem könnyű megvalósítani a mindennapokban. Talán a legnehezebb kérdés, hogy ki az „ön” ebből a különös szókapcsolatból. Hogyan tudhatom meg, mi az igénye? Miként tudom eldönteni egy adott választásom kapcsán, hogy az önazonosságomat segíti, vagy inkább a magamról alkotott kép, mint vágy kivetítése?

Nyomógombjaim - avagy mit tehetünk, amikor kiborul a bili?

Előfordult már, hogy valami látszólag apróság miatt iszonyúan megbántódtál, kikeltél önmagadból, vagy „összeomlottál”? Esetleg még érzékelted is, hogy jóval nagyobb a reakciód, mint amekkorát a dolog érdemel, mégsem tudtál uralkodni az érzéseiden? Vagy egyszerűen csak nem értetted, hogy mi történik veled?

Minden bizonnyal egy lelki sérülésedet aktiválta be az eset. Miért van az, hogy a konkrét esemény súlyánál sokkal jobban fáj a történet? Mert a látszólag apró, vagy éppen nem olyan apró esemény csak a jéghegy csúcsa, képletesen egy hosszú égősor nyomógombja, amin életünk valamennyi, ugyanabból a gyökérből származó, fel nem dolgozott sérülése egyszerre jelez és fáj vissza. Az összes tudatalattiba és tudattalanba süllyedt veszteségélményünk egyszerre visít bennünk.

Sok kicsi sokra megy!

Gondolkodtál már azon, hogy mit hallanál vissza, ha egy lehallgatókészüléket tennének a fejedbe? És azon, hogy ezeknek a belső párbeszédek, gondolatok, a hozzáállásod mennyire határozzák meg a napjaidat és így az életedet?

Ahol a figyelem, ott az energia. Sokszor azt hisszük, hogy ez csak a „nagy dolgokra” érvényes. Vágyjuk a szépet, a jót, és nem tulajdonítunk jelentőséget az apróságoknak. Pedig a sokszor ismétlődő apró cseppek szép nagyra, meghatározóra tudnak nőni! 

Mit mondd az a belső hang belül? Biztat, hogy nyugi, minden érted van, majd kialakul? Vagy folyton elégedetlenkedik, hogy ez sincs, az sincs? És mit mutat az életed? Lehetőségeket a fejlődésre, a változásra? Vagy problémát, probléma hátán?

Nézz be a fejedbe! És ha úgy érzed, használd! Ha már kikapcsolni úgysem tudod! :) Mit tehetnél azért, hogy szeresd és élvezd, amit hallasz? Beszélj vele! 

A változtatáshoz elszántságra és kitartásra van szükséged, ugyanis folyamatos jelenlétet kíván. Ugyanakkor minden egyes negatívnak induló gondolat felismerése és átalakítása segít, hogy jobban érezd magad! Még ha időnként cseppnek is tűnik a tengerben. Örülj, ünnepelj, ha sikerül! Ahogy az első lépéseidnek örültél annak idején!

Apró változások teszik teljessé az életet. (Tolsztoj)

A Mi dalunk

Mindketten hosszú évek óta jártuk már az önismeret sokszor rögös útját, amikor találkoztunk. Hamar kiderült, hogy egyszerre vagyunk nagyon különbözőek és nagyon egyformák. Ahogy az is, hogy ez a fura elegy katalizátorként működik az életünkben, és hogy ezt az energiát érdemes másokkal is megosztani.

Ennek a folyamatnak az ajándékaként lett egy dalunk. Wayne Dyer A fordulópont (The Shift) című filmjének záródala. Ami „A Dalról” szól. A Dalról, ami ott rejtőzik mindannyiunk szívében. Csak elő kell csalogatni. És megengedni, hogy nap, mint nap vezessen bennünket. 

Hogy nekünk megvan-e a Dalunk? Igen. Talán még nem teljes hangerővel, de már jól hallhatóan szól. És egyre gyakrabban hagyjuk, hogy vezessen. :) Milyen változást hozott az életünkbe? Egy nagyon erőteljes szemléletváltást, melynek következtében megszületett a belső igény, hogy ne hiányból, hanem végre valóban elfogadásból éljük az életünket. Belső békét, mely lehetővé teszi, hogy meglássuk, elfogadjuk és élvezni tudjuk az élet ajándékait. Megerősödött hitet és tapasztalásokat, hogy tényleg van közünk életünk alakulásához, nem csak „elszenvedjük” azt.

"Az élet csupán egy lehetőség a fejlődésre, a virágzásra - arra, hogy valóban legyél. Az élet önmagában üres: ha nem vagy elég kreatív, nem tudod megtölteni beteljesüléssel. A szívedben ott van egy dal, amit el kell énekelned, egy tánc, amit el kell táncolnod, de ez a tánc láthatatlan, és a dalt még csak nem is hallottad eddig. Lényed legbenső magjában van mélyen elrejtve. A felszínre kell hozni, ki kell fejezni.

Ez az "önmegvalósítás". "

(Osho)

Íme hát a Dal hívó dal, sok szeretettel:

Ethan Lipton & Orchestra - Song Inside You

This is not a race.
You don’t have to run.
You might even slow it down, take a look around
instead of chasing everyone.

Nothing to prove; no point to make,
if when its said and done,
you know in your heart that your song is sung.

Don’t go with your song still inside you.
Let it guide you everyday.
We all know that it’s good to be humble,
but don’t mumble your life away.

You could lose it all.
You would still feel like you won.
You might fall out of the sky; learn to fly,
just by reaching for the sun.

No need to fret about regret,
if when its said and done,
you know in your heart that your song is sung.

Don’t go with your song still inside you.
Let it guide you everyday.
We all know that it’s good to be humble,
but don’t grumble your life away.